„Internetes kereskedelem fejlesztése az Eliot Development Kft-nél gyakornokok foglalkoztatásával”

Az Eliot Development Kft. 10 364 530 forint uniós támogatást nyert a GINOP-5.2.4-16-2018-03581- Gyakornoki program pályakezdők támogatására című kiírással a Széchenyi 2020 projekt alatt. A 100%-os intenzitású pályázat keretében 3 gyakornok foglalkoztatása vált megoldhatóvá.

Az Eliot Development Kft. három gyakornok foglalkoztatását tudta megvalósítani a vissza nem térítendő támogatás segítségével. A gyakornokok pályakezdők voltak, így a programon való részvétel nagyban hozzájárult szakmai tapasztalatuk bővítéséhez, melynek köszönhetően a jövőben szakmailag felkészülten állhatnak majd helyt a munkaerőpiacon.

A támogatásnak köszönhetően a gyakornokok bérét és járulékait az Eliot Development Kft. ki tudta egyenlíteni, emellett a projektbe be tudott vonni egy főt, aki vállalati kapcsolattartóként tevékenykedett a fiatalok foglalkoztatása idején, akinek a bérköltsége szintén biztosítható volt. A vállalati kapcsolattartó utógondozta, segítette és értékelte a pályakezdő fiatalok teljesítményét, ezzel fejlesztve szaktudásukat.
A projekt keretén belül eszközbeszerzés is megvalósult, amely eszközök a pályakezdő fiatalok foglalkoztatása során a mindennapi feladatok elvégzéséhez elengedhetetlenek voltak és emellett összhangban voltak az állományi létszám növekedéséből adódó fejlesztési igénnyel. A beruházások a gyakornokok munkakörülményeinek és a szolgáltatások minőségének javítása érdekében valósultak meg.

A beruházás részletei:

  • 1db VIEWSONIC INTERAKTÍV KIJELZŐ, IFP7550, 75″
  • 3db Nitro Concepts S300 forgószék
  • 1db APPLE MACBOOK AIR 13″ laptop
  • 1db APPLE IPAD MINI 4 WI-FI
  • 2db LENOVO V530S SFFPC számítógép
  • A projekt befejezési dátuma: 2020.10.20.


A megvalósítás helyszíne: 3300 Eger Hatvani kapu tér 8.


A projekt közvetlen célja a gyakornokok szakmai fejlesztése, amely mind a munkavállalók, mind a cég érdekeit szolgálja a piaci érték növekedésével. A projekt céljaként megvalósult az új ora-bizsu.hu webáruház, elkészült az eliot.hu céges webhely, valamint aklima-asz.hu webhely, továbbá az ora-store.hu karóra webáruház tartalmi korszerűsítése valósult meg 8000 termék feltöltésével.


A támogatás segítségével az Eliot Development Kft. sikeresen elérte kitűzött célját, miszerint lépéseket tett a pályakezdő fiatalok munkavállalási esélyeinek kiterjesztésének, valamint szakmai tapasztalatuk biztosításának irányába.


A projekt az eredeti célkitűzéseknek megfelelően sikeresen és eredményesen megvalósult!

Post comment

Vélemény, hozzászólás?